2011. december 19., hétfő

Megalakult a kiskunfélegyházi Societas


2011. december 18-án, vasárnap délután városukért és a környező településekért tenni vágyó kiskunfélegyházi fiatalok gyűltek össze a helyi MSZP székházba, hogy megalakítsák a Societas városi alapszervezetét. Az ülésen részt vett az MSZP kiskunfélegyházi elnöke, dr. Garai István Levente és a Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom országos alelnöke és budapesti elnöke, Torzsa Sándor is, aki hasznos tanácsaival és jókívánságaival is ellátta a lelkes tagokat. 

Az alapító ülésen elfogadásra került a szervezet alapszabálya, s meghatározták azokat a helyi feladatokat, melyek nyomán tevékenykedni szeretnének. Céljuk, hogy demokratikus értékek mentén munkálkodva, a sport és a kultúra integráló erejével, megpróbálják minél több és szélesebb rétegét megszólítani a fiatalságnak. Céljaik között szerepel továbbá, hogy a civil és politikai élet megannyi területén tevékenykedő tagságuk minél több fontos félegyházi ügyet vállaljon fel. minél hasznosabb munkát végezve a városért. 

Döntés született a szervezet belső hierarchiáját illetően is: az alapítók elnökükké Zakariás Csabát, alelnökké pedig Eszik Bencét és Szöllősi Jánost választották.  A fiatalok már több civil kezdeményezésben bizonyították rátermettségüket ellátandó feladatkörükre, s remélik, hogy kezdeményezésük minél nagyobb visszhangra talál - elsősorban "célkorosztályuk", a félegyházi ifjúság köreiben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése