A tervezett vonatjáratok megszüntetése ellen tiltakozott március 27-én a Magyar Szocialista Párt és a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom kiskunfélegyházi szervezete.
A demonstrálók a Városházánál gyülekeztek, majd a vasútállomáshoz vonultak. A megmozdulás arra, kívánták felhívni a figyelmet, hogy a kormány áprilistól országosan több száz, ebből Kiskunfélegyházát érintően 34 vonatjárat megszüntetését tervezi.
Az intézkedés több ezer ember munkába, iskolába járását teszi lehetetlenné, illetve több száz vasutas család megélhetését veszélyezteti – mondta el Király József az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke és Dr. Garai István Levente országgyűlési képviselő.
Forrás: Félegyházi közlöny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése