A Societas - Baloldali Ifjúsági Mozgalom szombaton megtartotta kihelyezett elnökségi ülését Kispesten, az MSZP pártirodájában. A két hete megtartott tisztújító kongresszus után került sor erre a programalkotó tanácskozásra, melyen a szervezet frissen megválasztott tisztségviselői vettek részt.
Az elnökségi ülést Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő nyitotta meg köszöntőjével, aki külön kiemelte a Societas jelentőségét az MSZP politikai jövője szempontjából, illetve a fiatalság képviseletét illetően. Sass Szabolcs a Societas országos elnöke bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a 2012-es évben nagy hangsúlyt fektetnek a közösséget teremtő programokra. Így számos rendezvény, nyári tábor és fesztivál kerül megrendezésre az idei évben. A szakmai programok tekintetében is számos újdonság fogalmazódott meg. Bihal Dávid választmányi elnök kezdeményezésére, a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom választmányán belül több szakpolitikai kabinet kezdheti meg a működést. Mint hangsúlyozta, a mozgalmi munka mellett a közeljövőben nagyobb hangsúlyt kell fektetni a szakpolitikai műhelyek munkájára is.
Komássy Ákos a IUSY alelnöke is részt vett a tanácskozáson. Kifejtette, hogy a szervezet elismertsége a IUSY-ban a 2008-as magyarországi világfesztivál óta, változatlanul fennáll. Elmondta továbbá, hogy idén kerül sor a IUSY tisztújító kongresszusára. Emellett kiemelt hangsúlyt kell kapnia a határon túli társszervezetekkel történő együttműködésnek, melynek remek terepe lehet az ECOSY nyári horvátországi tábora.
Az elnökségi ülés egyhangúan elfogadta a szervezet 2012. évi programtervét, valamint az elnökség feladatmegosztását. Továbbá befogadta tagszervezetei sorába a frissen alakult túrkevei és kiskunfélegyházi alapszervezeteket.
A tanácskozás este 9-kor ért véget, melynek zárógondolataiban, az előttük álló feladatok sikeres végrehajtásához szükséges együttműködést hangsúlyozták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése