2012. január 8., vasárnap

Kunhalmi: A kormány hitelfelvételre kényszeríti a továbbtanulni vágyó, nem jómódú fiatalokat

A felsőoktatási keretszámok azt jelzik, hogy amíg a gazdag családok előtt nyitva marad az ingyenes felsőoktatás lehetősége, az átlagos jövedelmű és a szegény családok gyermekeinek hitelt kell felvenniük, ha tovább akarnak tanulni.


Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton sajtótájékoztatón elmondta: a következő tanévben 34 ezren vehetnek részt ingyenesen a felsőoktatásban, 15.500 hallgató képzési költségének pedig egy részét fizeti az állam. Így a szeptemberben induló évfolyamokon kevesebben tanulhatnak majd állami támogatással, mint ahányan az MSZP-kormány utolsó évében ingyen jutottak be egyetemre vagy főiskolára - tette hozzá. Azt is hangsúlyozta, hogy tavaly szeptemberben még nyolcszáz, idén viszont már csak száz jogászhallgató képzését téríti meg az állam. Véleménye szerint ebből az következik, hogy "Orbán Viktor felsőoktatási rendszerében Orbán Viktor sosem lehetett volna jogi egyetemista".

Még nagyobb mértékben, több mint négyezerről 250-re csökken azoknak a száma, akik ingyen juthatnak be gazdasági képzésre - emelte ki, azzal együtt, hogy nem tudni, miért e területeken csökkentik a legnagyobb mértékben a hallgatói helyeket. Ráadásul alig több mint egy hónappal a jelentkezési határidő előtt még nem tudni, hogy a keretszámokat hogyan osztják el az intézmények között, illetve hogy mennyi lesz pontosan a költségtérítés összege az egyes egyetemeken és főiskolákon - mondta az MSZP-s politikus, megjegyezve, hogy ez tovább növeli a bizonytalanságot azoknál a fiataloknál, akik évek óta készülnek a továbbtanulásra, és most a csökkenő keretszámokkal szembesülnek.

A szocialista politikus szerint tovább rontja a helyzetet, hogy Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár lemondásával a területnek nincs felelős gazdája a kormányban. Kunhalmi Ágnes arról is beszélt, hogy a kabinet a Széll Kálmán-tervben meghatározottnál is gyorsabban csökkenti a felsőoktatási kiadásokat, ami véleménye szerint újabb bizonyítéka annak, hogy az Orbán-kormány nem a gazdaság- és társadalompolitika alakítására alkalmas eszközként tekint az oktatásra, amely így a megszorítások áldozatává vált.

Forrás: societas.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése