A Facebook-on szerveződött, illetve a helyi szocialisták által is meghirdetett tiltakozó demonstráción Torzsa Sándor, a Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom országos alelnöke úgy vélekedett, Schmitt Pál nem méltó arra, hogy képviselje Magyarországot a világban, hiszen köztársasági elnöki szerepe – mint fogalmazott – egy gépírónő tevékenységében merül ki. Ugyanis mást nem tesz, mint mindent aláír, amit elé tesznek – mondta.
Schmitt Pál programja első részében részt vesz és beszédet mond Egerben a közgyűlés ünnepi ülésén, majd az Eszterházy Károly Főiskolára látogat. Ez utóbbi kapcsán Torzsa Sándor a demonstráción arra bíztatta a főiskolai hallgatókat, hogy kérdezzék az államfőt a doktori disszertációjáról.
Forrás: dehir.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése